A CSÁSZÁR csodálatos külsője

A régi játékosokról készült best-of videók úgy működnek, mint egy időgép. Minél régebbi a meccsről készült film, annál kevésbé emlékeztetik a pályán történtek a fiatalabb rajongókat a modern futballra.

A '60-as, '70-es, '80-as évek meccsei furcsán lassúnak tűnnek, a cselek szinte ötlettelennek, a passzok nem olyan sebészi pontosságúak. Fiatal szurkolóként sokszor csak azt tudjuk elismerni, hogy milyen jók voltak a játékosok a maguk korában. Nagyon ritkán látunk olyan videót volt játékosokról, amitől végigfut a hátunkon a hideg. Olyan játékosokról, akik időutazóknak tűnnek, mintha évtizedekkel a többi pályán lévő előtt járnának: Diego Maradona cselei, Johan Cruyff góljai, és Franz Beckenbauer külsővel adott passzai.

Egy hosszú passzhoz elképzelés és kockázatvállalás kell. Előre kell látni az apró réseket és a játékostársak mozgását. És elég bátornak kell lenni, mindent egy lapra feltenni. Egy hosszú 50 máteres passz feltörheti a teljes védelmet – vagy az ellenfélnél landolhat.

A csapat középpontja

A hosszú passzok nagymesterei, mint Beckenbauer az elképzelések és a kockázatvállalás mellett rendelkeznek további képességekkel is: kreativitással és technikai tudással, amivel a védőket időelőnyük ellenére meg tudják verni. Például egy különleges jelenséget kihasználva: a külsővel adott csavart passzot, ahol az egyenetlen, szinte íves röppálya szinte lehetetlenné teszi a védők számára a passz célpontját kiszámítani.

München, 1976. április 14. a Bajnokcsapatok Európa-Kupája elődöntőjének visszavágója a Paul Breitnerrel és Günter Netzerrel felálló Real Madrid ellen. Beckenbauer a csapat állócsillaga, aki lehetővé teszi, hogy a többi sztár, mint Uli Hoeneß, Gerd Müller és Karl-Heinz Rummenigge ragyogjon. Újból és újból előre küldi a labdát hosszú, íves röppályán, megnyitva a területet a gyorscsatároknak. Csak ha lassítva elemezzük a jelenetek, értjük meg, hogy mit is csinál pontosan Beckenbauer: jóval a tényleges labdaérintés előtt befele hajlítja a rúgó lábat, érzést és pont a megfelelő erőt teszi bele bokából és külsővel oldalról találja el a labdát a középvonal alatt. Javaslom, hogy próbálják meg otthon.

A meccset a Bayern nyeri 2:0-ra. Franz Beckenbauer, a császár legyőzi a királyi gárdát – néhány héttel később az FC Bayern sorozatban harmadszor nyeri meg a Bajnokcsapatok Európa-Kupáját.

Beckenbauer eleganciája és kreativitása honfitársai számára sokáig kicsit félelmetesnek tűnik. 'A mozdulatainak eleganciája csodálatos, délies' - áradozik róla Otto Rehagel, az 1960-as években a Hertha BSC védője, amikor a leendő császárt egy meccs előtt a Kurfürstendammon (Berlin egyik bevásárlóutcája – a ford.) látja sétálni. Beckenbauer valójában Giesingben, München egyik munkáskerületében nő fel a háború után, két lábbal a földön állva, szerényen, az apja a postánál dolgozik Már az általános iskolai tanítónője is természetfeletti jelenségként írja le a kis Franzot: 'Száguldott körbe a tornateremben, de azonnal meg tudott állni, irányt tudott változtatni és sosem ment neki senkinek. Úgy cikázott a gyerekek között, mint a villám.'

Új poszt a pályán

Beckenbauer azonban nem csak futásban gyorsabb, hanem fejben is. Ugyan az SC 1906 Münchennél majd később az FCB ificsapatában szélsőcsatárként kezdi a karrierjét, már fiatal profiként felismeri, hogy a legfontosabb pozíció a futballban nem a csatársorban vagy a középpályán van, hanem a védelemben.

Ahogy idősebb lett Beckenbauer, egyre hátrébb került – és egyre inkább előtte zajlott a játék. hosszú pályafutása végén azt fogja erről mondani: 'A középpálya nem volt jó nekem, akkor még emberfogás volt. Nem szerettem, hogy valaki 90 percig rohan utánam és lábszáron rúg. Ez nem felelt meg a fociról vallott elképzelésemnek.'

A sors ajándéka, hogy úttörő edzők éppen az 1960-as évek közepén találnak fel egy új játékostípust, ami tökéletesen passzol Beckenbauerhez: a középhátvédet – vagy ahogy a köznyelvben hívják, a söprögetőt. A mai fülnek a libero ósdinak és izzadságszagúnak hangzik: az a figura, aki becsúszik, ha már az összes többi védőt lehagyták. Beckenbauer ugyan gyors és fizikailag erős is, szinte elpusztíthatatlan (a Bayernnél töltött időszakban összesen 12 Bundesliga-meccset hagyott ki sérülés miatt). A konzervatív német futballközegben olyan emberre volt szükség, mint a magabiztos császár, aki a tisztán védekező munkásból a védekezés és a támadás világa közötti vándort csinál, egy olyan 'szabad embert', aki direkt ellenfél nélkül játszik és bárhol a pályán döntő létszámfölényt tud létrehozni.

Beckenbauer az a pályán, ami a rendező a filmekben: mindenki hallgat néma utasításaira és követi az elképzeléseit, a hosszú passzokkal meghatározza a játék ritmusát.

Beckenbauer sorozatban három bajnoki címre vezeti a Bayernt, mesterhármast ér el a BEK-ben, Európa-bajnok és a brazil Mario Zagallo és a francia Didier Deschamps mellett az egyetlen ember a földön, aki játékosként és edzőként is nyert vb-t. És igen, ott van még 1974. március 30-a. Az a nap, amikor a rendező nem a játékostársait helyezi reflektorfénybe, hanem maga lép főszereplőként a színpadra.

A Bundesliga 28. fordulója, Wedaustadion, Duisburg, 22. perc. Dietmar Linders, az MSV Duisburg kapusa olyan sűrűn állítja fel a sorfalat a kapuja előtt, hogy a régi felvételeken nem is látszik rendesen, hány játékosból áll. Egy dolog világos: egy valódi védőbástya, amit erővel nem lehet áttörni. Franz Beckenbauer nekifut. Négy-öt kis lépés és utána: egy egészen finom érintés külsővel. Linders látja a labdát, ugrik, nyújtózik. De semmi esélye. A labda látszólag súlytalanul suhan be a kesztyűi fölött a sarokba. 1:0 a Bayernnek, végül 4:0-ra nyernek. Franz Beckenbauer ezzel a góllal megteremtette a védjegyét jelentő mozdulat emlékművét az örökkévalóságnak. Hívhatnánk úgy is: 'a császár külsője'.

Fordította: F.D.

Forrás: fcbayern.com