CAMPEONES, CAMPEONES, OLE, OLE, OLE! – szólt a már jól ismert nóta tegnap este Brémában a vendégöltözőből: a Bayern München zsinórban 8. bajnoki címét ünnepelhette, 2 fordulóval a bajnokság vége előtt.

 

 

Így értékelték a mérkőzést az FC Bayernnél, az egykori legendák, valamint a DFB részéről.

 

Hansi Flick (edző, FC Bayern): Gratulálok a csapatnak! Amit az elmúlt hónapokban játszottunk, az szenvedély, érezni a mentalitást, a játék örömét, a harci szellemet. Kezdetben a Bréma nem akart sokat, aztán felbátorodtak, amint egy emberrel kevesebben lettünk. A mai napra nincs kritika. Rá kell mutatni arra, hogyan hajtotta ezt a csapat végre. Egyedül nem, csak együtt lehet sikert elérni. Élvezem, hogy a részese lehetek. A Mia San Mia az önbizalmat mutatja, mely megtestesíti a csapatot. Hatalmas képességű játékosok és az edzői team bízik bennük. Ez a Bayern München, a célok mindig nagyok. Megtettük az első lépést. Még ott van a Kupa is, a következő cél. A Bajnokok Ligáját nem lehet tervezni, az mindig csak egy mérkőzés lesz. Nagyon jó formában kell lennünk.

 

Robert Lewandowski: Német bajnokok vagyunk. Természetesen kicsit bonyolult a helyzet, szurkolók nélkül ünnepelni. Hiányzott ez a bizonyos extra, ez a szenvedély. Ennek ellenére nagyon elégedettek vagyunk. Nem volt egyszerű szezon, sokáig kellett harcolnunk a bajnoki címért. Remélem, hamarosan a stadionban együtt ünnepelhetünk a szurkolókkal. Az első félidőben a Werder védekezőbben, de jól játszott. A második félidőben szükségünk lett volna még egy gólra, akkor kicsit könnyebb lett volna.
Megmutattuk, mi vagyunk Németország legjobb csapata és a Bajnokok Ligájában még jobban akarunk játszani.

 

Philipp Lahm: Szívből gratulálok a sorozatban 8. győzelemhez. Az elmúlt hetekben megmutattátok, miért is érdemlitek meg, hogy a tabella élén álljatok.

 

Bastian Schweinsteiger: Ezaz! Gratulálok a sorozatban 8. Győzelemhez Nagyszerű élmények fűznek az első háromhoz.

 

Joachim Löw (szövetségi kapitány, Németország): Gratulálok az FC Bayernnek, mindenekelőtt Hansi Flicknek, a teljes edzői csapatnak és a játékosoknak. Nemcsak a koronavírus-járvány okozott akadályokat a Bayernnek ebben a szezonban. Sokáig nyitott kérdés volt a tabella vezető pozíciója, az elmúlt években nem ehhez szokhattunk. Végül azonban lenyűgöző volt látni, ahogy a Bayern átvette a vezetést. A képességükkel, mentalitásukkal és egy nagy adag játékörömmel a Bayern egyre inkább dominánsabbá vált a szezon előrehaladtával.“

 

Fritz Keller (a DFB elnöke): Ez a cím különleges – mert összességében a 30., sorozatban pedig a 8. a münchenieknek, akik kiemelkedő mérlegüket továbbra is növelik. Egy nagy és nem egészen váratlan siker egy nehéz időszakban, amelyet az egész klub professzionális munkájának tulajdoníthatunk.
Ez a bajnokság a különleges körülmények miatt is kivételes. Bajnoki cím nyerése üres lelátók előtt a német rekorderbajnoknak is újdonság. Azt kívánom, hogy a Bayern minél előbb együtt ünnepelhesse meg ezt a szurkolóival.

 

Christian Seifert (a DFL vezérigazgatója): Gratulálok az FC Bayernnek a német bajnokság megnyeréséhez. A müncheni csapat megvédte címét, és azzal, hogy a bajnokságot ideiglenesen fel kellett függeszteni, egy különleges szezont nyert meg – mindenekelőtt a figyelemreméltó teljesítményével az idény második részében. Gratulálok az edzői stábnak, Hansi Flicknek és a klub vezetésének.

 

Rainer Koch (a DFB alelnöke): Az FC Bayern megerősítette uralkodói pozícióját a német futballban! Elismerésem! Természetesen ez a szezon nemcsak a rendkívüli körülmények miatt marad emlékezetes, és emiatt Hansi Flick, a csapata és a teljes klub által elért siker nem fog kevesebbnek számítani.

 

 

Fordította: Tóth Renáta

Forrás: www.fcbayern.com