A siker atyjai 1. rész: Werner Olk

Sorozatunkban azon játékosokat mutatjuk be interjúkkal, s alap adatokkal, akik nélkül a mai Bayern nem lenne az a sikeres Bayern.

Mint sokan tudjátok, a Bayern 1965-ben jutott fel a Bundesliga első osztályába, majd első alkalommal 1969-ben nyerte meg. Ekkor története során 1932 után a második bajnoki címét ünnepelhette.

Ezekben a részekben az 1960-1970-ig tartó siker játékosait vesszük kicsit górcső alá. Hiszen nélkülük a Bayern fel sem juthatott volna a Német első osztályba…

Első játékosunk: Werner Olk

Werner Olk 1938. január 18-án született Ostróda-ban (Lengyelország). Az FC Bayernnél volt egészen karrierje végéig. Pontosan 1960-1970-ig. A csapatkapitány 1965-ben feljutott a Bundesligába, majd 1967-ben megnyerte az UEFA kupát. 1969-ben pedig a német bajnokságot. Illetve a csapattal 3-szor is elhódította a Német Kupát.

Olk a Bayern első Bundesliga kapitánya volt. A védő a Bayern színeiben 264 meccsen szerepelt, s ezeken 4 gólt szerzett.

A Merkúr német újság készített vele egy interjút is. Íme:

Ami ma már nem elképzelhető az Werner Olk számára természetes volt. Amikor a Bayern végre 1965-ben feljutott a Bundeligába, ő délelőtt még egyetemre ment, aztan délben pedig a meccsre.

“Mialatt a többiek Wörnbrunnban épp edzőtáborban voltak, s a labda körül sürögtek-forogtak, addig én előadásokra jártam, szükség esetén nagy hóban is.” – mesélte Olk. De a kezdő sípszóra mindig időben odaért. “Giesing sasa”- ezt a becenevet az akkori menedzserének köszönheti. “A nevet Robert Schwan adta nekem, mert én mindig olyan akrobatikusan harcoltam a levegőben” – mesélte a ma 82 éves Olk.

És ki tudja Olk nélkül hova fejlődött volna a Bayern. Amikor a már szinte biztos feljutást 1964-ben elveszítették, az utolsó meccs utáni edzőtáborban Schwan kérdezte Olkot. “Werner, mit csinálunk?” – a menedzser tudta, hogy jónéhány játékosnak lejár a szerződése, ajánlataik voltak az első ligából. “Ha hosszabbítanak Beckenbauerrel, akkor mindenki marad” – válaszolt Olk. “Én mindent hallottam, tudtam, hogy minden Franz körül mozgott, ő volt a csapattársak számára a király.” – mesélte. “S így is lett, sokan már Beckenbauer hosszabbítása után azonnal rábólintottak a maradásra, az ammersee-i éjszakában: Ohlhauser, Koulmann és a többiek. Egy évvel később feljutottunk.” – mondta.

“A mai napig ez a klub legnagyobb sikere” – így Olk. Utána megnyerték rögtön a német kupát, 1967-ben a mai Európa Ligát, s 1969-ben dupláztak. “De a feljutás nélkül ezek nem lettek volna lehetségesek, ezek az emlékek a mai napig a legmélyebbek.”
A 69-es Német Kupa győzelmével és egyben a duplázás élményével repültek haza Berlinből a fiúk. “A szurkolók szinte kihúztak minket a repülőgépből. Aztán egyből mentünk a Nockherbergre. Nagyon meleg volt”, Deinhart Lila pezsgővel koccintottunk, amit a meleg miatt búzasörrel kevertünk- és 2-3 pohár után el voltunk intézve. És a Franz Beckenbauert otthon kellett kirakni, hiszen az ünnepségen nem lehetett többet látni.”

Jó idők voltak annak idején, mondta Olk, már csak a tréner miatt is – mindenki a maga módján. Zlatko “Tschik” Cajkovski engedte őket egyszerűen játszani: “nagyon fer volt, de pontosan annyira, amennyire nekünk fiatal srácoknak ez kellett. Ki akartuk magunkat tombolni.” Cajkovski maga is játszott velük: “mindig addig edzettünk, amíg az ő csapata nem nyert, néha ez 2,5 óráig tartott- de ez egyáltalán nem számított”.

Branko Zebec profizmust hozott a csapatba, de még mennyire. “A tréning brutál volt, azt gondoltad, hogy a mellkasod szétrobban.”
Reggelente, délelőttönként és délutánonként edzés volt. “Két nap után kihagytad a reggelit, mert már reggel hétkor nagy izomlázad volt.” Egyszer Olknak medicinlabdákat kellett dobálni a falnak Schwarzenbeckkel: “cakk, cakk, cakk, egy túrában s hirtelen a kemény “Katsche” úgy izzadt, hogy leesett a vérnyomása.”

Olkot nem kényszerítette térdre, hiszen fiatalként könnyű atléta és öttusázó volt, “de Zebec körös edzése brutális volt. “Először felfutni, majd 80 métert vissza, egyfolytába – a Peter Stegmann a fűben hánykolódva feküdt.” De: “Erre az időkre szívesen emlékszem vissza. S csak úgy mondom: Nem volt ellenfelünk. S mindössze 13 játékossal tudtunk duplázni.”

Fordította: Kun Béla

Forrás: Bayern Magazin