Menü Bezárás

Következő mérkőzés

Real Madrid CF
Real Madrid CF
AWAY
FC Bayern München
FC Bayern München

Manuel Neuer: Minden az akaraterőn múlott

Az FC Bayern München két hosszabbításban szerzett góllal legyőzte az SC Freiburgot a Bundesliga 16. játéknapján. „Minden az akaraterőn múlott” – nyilatkozta a hármas sípszót követően a müncheniek csapatkapitánya, Manuel Neuer. „Természetésen egy kis szerencsére is szükségünk volt, de nagyszerű érzés egy 3:1-es győzelemmel hazatérni” – tette hozzá Hansi Flick.

Hasan Salihamidžić: „A meccs elején sikerült betalálnunk, aztán meg jól játszottunk, de könnyelműen kiadtuk az irányítást a kezünkből. A második félidőre szemmel láthatóan elfáradtunk. A vége szerencsére mégis jól alakult, főleg, hogy egy olyan fiatal játékosunk szerzett gólt az utolsó percekben, mint Joshua Zirkzee. Ez nem csak az őt pályára küldő edző, hanem az ifiakadémia sikere is, Jochen Saueré, Hermann Gerlandé és az összes ott dolgozó szakemberünké. Ez azt mutatja, hogy jó úton haladunk.”

Hansi Flick: „Két teljesen különböző félidőt láthattak a nézők. A szünetig kitűnő munkát végeztünk. Aztán a Freiburg elkapta a fonalat, lezárták a területeket és pontos keresztlabdákkal játszottak. De szerencsére átvészeltük a mérkőzésnek azt a szakaszát, és bár természetésen egy kis mázlira is szükségünk volt, nagyon jó érzés egy 3:1-es győzelemmel hazatérni. A srácok sok meccset játszottak az elmúlt időszakban, tiszta sor, hogy kicsit elfáradtak. Most ki kell pihennünk magunkat, hogy szombatra a Wolfsburg ellen újra fittek legyünk.”

Manuel Neuer: „Az egyenlítő gól után a Freiburg sokkal jobban játszott. De nyomtunk mi is, végig hittünk magunkban. A hosszabbításban, amikor a bíró egyszer megállította a játékot, gyorsan váltottunk pár szót a srácokkal. Úgy fest, működött, amit megbeszéltünk, végül egy 3:1-es győzelemmel jöttünk le a pályáról. Ez alapján nem is tűnne olyan szorosnak a meccs. Minden az akaraterőn múlott.”

Christian Streich (az SC Freiburg edzője): „Az első tíz perc alapján azt gondoltuk, hogy ma rommá vernek minket. Tudtam, hogy így fognak játszani és hogy nem becsülnek alá minket. A meccs elejét nézve nem sokan gondolták volna, hogy képesek leszünk újra és újra enyhíteni a nyomáson, és annyi lehetőséget kidolgozni. Ahogy a csapat felvette a harcot egy ilyen szinten felpörgött Bayernnel, az valami fantasztikus. Rendkívül nehéz lépést tartani velük, amikor ilyen sebességgel játszanak. Az oldalvonal mellett álltam, de szemmel is alig tudtam követni a támadásaikat.”

Jochen Saier (a Freiburg sportigazgatója): „Nem valami jó érzés, elég igazságtalan így kikapni. Lenyűgözően játszottak a fiúk, négy-öt kidolgozott gólhelyzetünk volt. De ilyen a foci, néha kegyetlen tud lenni. A mérkőzés pozitívumait kell megragadnunk. A második játékrész alapján megérdemeltünk volna egy pontot, sőt akár a győzelmet is.”

Fordította: Rusz Dániel

Forrás: www.fcbayern.com

Ha tetszett a cikk oszd meg!

Ez is érdekelhet