A becsúszások mestere: Stefan Effenberg

A nagy és hatékony becsúszásokhoz egy dolog fontos: az időzítés.

Csak a másodperc töredéke választja el a látványos mentést és a piros lapot érő rossz becsúszást, durva szabálytalanságot. De egy jó becsúszásnak más szempontból is tökéletesen összehangoltnak kell lennie: a megfelelő időben kell jönnie. Megtöri a támadási hullámokat, kihangsúlyozza a fordulópontokat, üzeneteket küld - ellenfeleknek, csapattársaknak, szurkolóknak. Egy ilyen szerelés rendkívül fontos lehet a játék pszichológiája szempontjából. Az FC Bayern történetében ezt szinte senki sem tudta jobban, mint Stefan Effenberg.

Jelzés értékű bevetés

Milánó, Giuseppe Meazza Stadion, 2001. május 23. A Bayern München és az FC Valencia Bajnokok Ligája döntőjének nyitó szakasza. És úgy tűnik, minden összeesküdt Effe és csapata ellen. Már a harmadik percben egy vitatható büntető miatt hátrányba kerültek. Négy perccel később Mehmet Scholl kihagyott egy büntetőt. Már megint kezdődik? A tragikus 1999-es döntő után nem veszítenek el még egy végjátékot?

A bajorok irányítanak, de sok minden elhamarkodottnak, hektikusnak, pontatlannak tűnik. A Valencia pedig mindig gyorsan vált. Így a tizenkettedik percben is. A spanyolok a saját tizenhatosuknál megszerzik a labdát, Gaizka Mendieta, a Valencia csapatkapitánya és a vezető gól szerzője pedig most a Bayern térfele irányába indul. Közvetlenül a felezővonal előtt akar passzolni. Ha a passz átmegy, négy valenciai támadja meg a Bayern három védőjét. Effenberg elszántan és precízen becsúszva veszi el a labdát Valencia sztárjátékosától. Ez nem egy őrülten látványos szerelés. De olyan, ami sok mindent sugároz: tekintélyt, győzni akarást és nagyon erős hitet saját magadban.

Ha újra megnézi az ember a meccset, akkor észreveszi, hogy Effenberg szerelése után egyre magabiztosabb lett a korábban izgatottnak tűnő Bayern-csapat. A müncheniek kezdik uralni és irányítani a játékot. A játék megfordul. Körülbelül két és fél órával később Oliver Kahn kivédi Mauricio Pellegrino büntetőjét – és az FC Bayernt 25 év után először koronázzák Európa legjobb klubcsapatává.

Mennyire változtathatja meg a játékot egy becsúszás? "Az ilyesmi soha nem lesz döntő" - mondta egyszer maga Effenberg. – De mégis,  ez egy fontos darabja a kirakósnak.

A becsúszás, mint többfunkciós eszköz

Stefan Effenberg kétségtelenül kora egyik legjobb középpályása volt, 2001-ben Európa év játékosának választották, Ottmar Hitzfeld korábban "Európa legjobb középpályásaként" jellemezte. Effenberg futballeszköztára zsúfolásig volt minőségi eszközökkel: fantasztikus passzjátékával az ellenfél védelmét kerülte meg, nagy futási mennyiséggel repedéseket tömött be a saját védelemben, kifinomult technikával és kiemelkedő átlátással pedig okosan építette fel a játékot. Az 1,88 méter magas középpálya-domináns játékost mindenekelőtt a vezetői kvalitásai miatt dicsérték. Ő volt Hitzfeld "agresszív vezére". Védjegyévé vált a mesteri becsúszás, mint többfunkciós eszköz.

A tiszta fizikai harcot, mint eszköz egyébként tökéletesen elsajátította. Megérezte, hogy mit fog tenni az ellenfél, elpöckölte a labdát az ellenfél lábáról, vagy éppen blokkolta, mégpedig úgy, hogy az ellenfélnek át kellett ugrania felette, és az így megszerzett labdát egyből tovább passzolhatta. Időnként előfordult, hogy az ellenféllel együtt vitte a labdát. Általában pontosan kiszámított hevességgel. Mert a becsúszás gyakran pszichológiai célt szolgált Effé-nél.

Üdvözlő becsúszása híres volt, gyakran használta az ellenfél csapatkapitányainál. "Különösen a játék elején lehet igazi wow-effektust létrehozni" - ahogy Effenberg egyszer elmagyarázta. "A csapattársak észreveszik, hogy az út világos: ma itt semmi sem fog leégni. A közönség is azonnal bekapcsolódik a játékba, átmegy a szikra. És végül, de nem utolsó sorban, természetesen megfélemlítheti az ellenfelet, ha az engedi."

De a játék későbbi szakaszában is szeretett Effenberg üzenetet tartalmazó becsúszásokat használni. Például 2001-ben a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágójának első felének közepén a másik nagyszerű középpályás a Manchester United játékos Roy Keane-re olyan megalkuvás nélkül csúszott be közvetlenül a sarokzászló előtt, egyértelmű üzenetet küldve ezzel: egy centit sem adunk nektek a meccs végéig.

Mivel Effenberg tudta, hogy bizonyos szerelések jelzés értékűek voltak, azt is tudta, hogyan kell a legjobban reagálni, ha éppen őt takarították el. Vagy felkelt, mintha mi sem történt volna, vagy egy dolgot világossá tett ellenfelének, például homlokot a homlokhoz, vagy felemelte híres fenyegetőző mutatóujját: ezt ne csináld meg még egyszer! Legtöbbször igaza volt.

Képesség a címekhez

Nem tudni, Stefan Effenberg milyen attitűddel ment el gyerekként dolgozni Hamburg-Niendorf utcáira vagy ifjúsági klubja, a Victoria Hamburg tereire. De egy dolog világos: Effenberg profiként az 560 hivatalos mérkőzése közül egyikre sem úgy ment, hogy a futballpályán vagy a lelátón barátokat szerezzen. Soha nem volt egy kíméletlen játékos, nem volt vadállat, de a rendkívüli mennyiségű nyerni akarás és magabiztosság hozzátartozott a karakteréhez – és bizonyos keménység és agresszivitás a játékához.

Pályafutása során 114 sárga lapot (és három pirosat) kapott. Bundesliga rekord. Az 1991-ben bevezetett sárga-piros lapot első játékosként ő kapta. 1990-ben, 22 évesen igazolt a Borussia Mönchengladbach-tól az FC Bayern-hez. Augenthaler, Reuter, Aumann – így hívták eleinte csapattársait Münchenben. Effenberg pedig már korán megmutatta, hogy nem csak a pályán hajlandó érvényesülni, hanem a bejáratott világbajnokokkal teli öltözőben is: önéletrajzában azt írja, hogy az akkori Bayern liberóval és világbajnok Klaus Augenthaler-rel folytatott belső megbeszélésen szemtől szembe megmondta neki, hogy szerinte egyértelműen Stefan Reuter a jobb liberó. Effe ritkán kerülte el a párharcokat.

Münchenben azonban csak akkor lett vitathatatlan élvonalbeli játékos, amikor a firenzei és a mönchengladbachi szereplés után 1998 nyarán másodszor is az FC Bayern-hez igazolt, és az első Bayern-fázistól eltérően ezt siker koronázta. 1995-ben mindössze egy DFB-kupát nyert, amikor 1998-ban Münchenbe érkezett. Amikor 2002-ben elhagyta az FC Bayern-t, háromszoros német bajnok és Bajnokok Ligája-győztes volt.

Verbális becsúszás

Egy kiváló játékosokkal teli, Ottmar Hitzfeld által remekül vezetett csapatot tett még jobbá. A labdarúgói kvalitásaival, a mentalitásával – "már önmagában az ő jelenléte rendkívül fontos számunkra" – mondta egyszer Oliver Kahn –, valamint azzal a képességével, hogy a döntő szakaszokban a legjobb teljesítményre tudja hozni magát és csapattársait. Úgy tettekkel, mint szavakkal egyaránt.

Annak idején Beckenbauer híres lyoni "Uwe-Seeler-Traditional-Team" beszéde után, amelyet a császár a Bajnokok Ligája csoportkörében 2001-ben elszenvedett 0-3-as vereség után tartott, Effe-be is bele taposott. Megkérte az edzőt, ahogy az életrajzában is mondja, menjen ki a szabadba. Beckenbauer kijelentései erőszakosak voltak, de mindenki ismeri, "nem kell olyan komolyan venni" - magyarázta magabiztosan, és levette a terhet a császár támadásból. Egy "bivalyerős csapat vagyunk. Felemeljük a fenekünket, és megmutatjuk Franznak, hogy mit is tudunk." Alapvetően ez egy verbális változata volt Effenberg motiváló eszköztára közül.

Fordította: Klock Ferenc

Forrás: fcbayern