Következő mérkőzés
2024. 05. 08. 21:00 - Bajnokok Ligája, Elődöntő, Második mérkőzés (Estadio Santiago Bernabéu) Madrid
Az FC Bayern kitüntette egyesülete tagjait
Az FC Bayern vasárnap kitüntette azokat a tagokat, akik már régóta tagjai az egyesületnek. A résztvevők egészsége érdekében és a járványügyi helyzet miatt a klub tradícionális eseményét idén online tartották meg.
Mivel a koronavírus miatt tavaly a rendezvény elmaradt, idén azok is részesültek ebben a megtiszteltetésben, akiket a hűségükért ez már 2020-ban megilletett volna. A rendezvényen megjelent Hainer, Mennekes, Roth és Augenthaler is.
A kitüntetettek egy online közvetítésen keresztül tekinthették meg az eseményre készült egyedülálló műsort, amit Stephan Lehmann bemondó vezetett. Az elnökség két tagja, Herbert Hainer és Walter Mennekes, emellett a vendégek, Franz "Bulle" Roth és Klaus Augenthaler is a klub sikertörténetéről beszéltek.
Összesen 1159 embert honoráltak
1159 egyesületi tagot tüntettek ki 35-,50-,60-,70-, sőt 75 éves hűségükért. Köztük volt a tiszteletbeli alelnöknek titulált Prof. Dr. Fritz Scherer (50 év tagság) és a korábbi Bayern-játékos, Hans-Georg "Katsche" Schwarzenbeck, akit tiszteletbeli taggá avattak. Ludwig Pfirstinger és Fritz Grininger pedig most ünnepelte 75 éves jubileumát.
Meghívó az FC Bayern hazai mérkőzésére
"Klubbunkban nagy figyelmet fordítunk az összetartozás érzésének megteremtésére. Egy család vagyunk. Ezért volt fontos, hogy a ceremóniát megtarthassuk. Sajnos a tagjaink nem lehettek jelen, mindenki egészsége érdekében" - mondta Hainer - "A jubilálókat meghívjuk az Allianz Arenába, hogy ezúton is megköszönjük nekik kivételes hűségüket."
Fordította: Dunai Zita
Forrás: fcbayern
Ha tetszett a cikk oszd meg!