Tudod már, hogy mi fog hiányozni a legjobban?

Az öltöző és kollégáim, a szurkolók a stadionban, az érzés a Säbener Strassén, ahol az elején két évig az utánpótlás központban éltem. Hiányozni fog München városa is, ahol 13 évig éltem, és amely számomra sokkal több lett, mint egy második otthon. A fiam Münchenben született, a nagyszülei itt élnek - így a kapcsolat mindig szoros lesz.

A sportban mutatott képességeid mellett a többiek hiányolni fogják a bécsi káromkodást és szlenget is. Ki értett meg a legjobban – vagy Thomas Müller volt az egyetlen?

(nevet) Nem, ellenkezőleg: végül egyre többen megértettek engem. Még Jérôme is megért engem anélkül, hogy kétszer kellene ismételnem magam. És az, hogy 'Bist du deppert!' (a deppert hülyét jelent, ahogy a németben használt, szokványosabb blöd is – a ford.) még a nemzetközi játékosok között is megalapozta magát. Csak Leon mondta a minap, hogy minden alkalommal nehéz neki, amikor visszatérek az osztrák válogatottól. Akkor néhány napra szükségem van, hogy visszaszokjak.

Említetted a kezdeteket az utánpótlás központban. Mit jelent számodra az FC Bayern ennyi év után?

16 évesen érkeztem ide Bécsből, és 13 évvel később életem majdnem felére tekinthetünk vissza. Ez valójában mindent elmond. A klub a családom, a hazám, az otthonom.

A búcsúzáskor könnyek lesznek majd?

Még nem tudom megmondani, sírok-e majd, de belül biztosan. Amikor nemrégiben egy utolsó nagy fotózást készítettünk az Allianz Arénában, már küzdöttem az érzelmeimmel. Végtelenül hálás vagyok a szurkolóink által az évek során nyújtott támogatásért, és mindig úgy éreztem, hogy különleges a kapcsolatom velük. Mindig is azonosulni tudtam a Südkurvével, mert párszor álltam ott kamaszként. Vicces, hogyan alakult az egész: labdaszedő fiú voltam, és a Bajnokok Ligája-meccsek előtt azok közé a srácok közé tartoztam, akik büszkén lengették a kerek zászlót a kezdőkörben, amikor a sztárok a pályára jöttek. És valamikor már játékosként álltam a füvön.

Van valami, amit szeretnél mondani a szurkolóknak búcsúzóul?

Igen, ez nagyon egyszerű: köszönök mindent! Ezt a kapcsolatot soha nem fogom elfelejteni, és mindig a szívemben hordozom majd.

Ha visszatekintesz a 16 éves Davidre – akkor milyen fiú érkezett Münchenbe?

(vigyorog) Mindenesetre egy kis ravasz, laza srác. De egy fiú is, aki soha nem adta fel a hitet a nagy álma iránt, és aki nagyon meg akarta azt valósítani. A szobámból egyenes kilátás nyílt a profikra. Minden nap követtem az edzéseket az ablakomon keresztül, és elhatároztam, hogy mindent megteszek az álmom valóra váltása érdekében.