Következő mérkőzés
2024. 05. 08. 21:00 - Bajnokok Ligája, Elődöntő, Második mérkőzés (Estadio Santiago Bernabéu) Madrid
Flick: Ettől sokkal jobban is tudunk játszani
Szombati nap folyamán a Bayern München csapata 1:1-es döntetlent ért el az Union Berlin otthonában. Az idei szezon rendkívül zsúfoltra sikeredett, és néhány játékoson már nagyon látni a fáradtság jeleit.
Nézzük mit gondolnak erről maguk a főszereplők.
Flick: Az első pár percben szinte nem is voltunk a pályán, ezt nem így terveztük. A bekapott gólnál egyértelműen jobban kellett volna védekeznünk. Ha már rögtön a mérkőzés elején veszélyes helyzeteket tudnak kialakítani ellened, az nem tesz jót az önbizalmadnak. Ezt követően próbáltunk a biztonságra törekedni és magas labdákkal operáltunk. Nem igazán voltam ezzel megelégedve, és a szünetben szóvá is tettem. A második félidőben már igyekeztünk bátrabban játszani, és igyekeztünk helyzeteket is kialakítani. Éppen ezért ezzel a játékrésszel már sokkal jobban meg voltam elégedve. De ettől sokkal jobban is tudunk játszani. Nagyon fontos eleme a játékunknak az, hogy folyamatosan nyomás alatt tartsuk az ellenfelet, ez a mai nap folyamán nem igazán sikerült. Ez egy nagyon nehéz szezon, de ezt már a legelején is tudtuk. Az a legfontosabb most, hogy kihozzuk a lehető legtöbbet a hátralevő meccsekből, a hibáinkat pedig ki kell javítani.
Neuer: Néhány szituáció nem igazán nézett ki jól, túl sok lehetőséget hagytunk az ellenfélnek a gólszerzésre. De egy kis szerencsével akár mi is megnyerhettük volna a találkozót. Természetesen benne van a játékban az, hogy gólt kap az ember, de túl sok kontra lehetőséget hagytunk az ellenfélnek. Most már a következő találkozóra kell koncentrálnunk. Az Union egy nagyon nehéz ellenfél volt. Kapusként mindig ideges vagy akkor, amikor gólt kapsz.
Müller: Az utóbbi meccseken gyakran kerültünk hátrányba. A mai nap folyamán ez ismételten megtörtént, ráadásul rögtön a meccs elején. Nagyon harciasan játszott az Union, kiválóan oldották meg az 1 az 1 elleni szituációkat. Azonban az első 20 perc során a saját életünket is nagyon megnehezítettük. Soha nem szabad feladni, és sikerült is visszajönnünk a meccsbe. Meg akartuk nyerni a találkozót, azonban ez ma csak egy döntetlenre volt elég. Ez nem elég nekünk.
Az ellenfél
Urs Fischer: Megvoltak a lehetőségeink a győzelemhez. Sajnos azonban pontatlanok voltunk, valamint nem koncentráltunk eléggé a befejezéseknél. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy ezt a meccset akár a Bayern is megnyerhette volna, hiszen nekik is voltak lehetőségeik. Éppen ezért mondom azt, hogy nagyon elégedett vagyok ezzel az 1 ponttal is.
Fordította: Burai Patrik
Forrás: fcbayern
Ha tetszett a cikk oszd meg!