Következő mérkőzés
2024. 05. 08. 21:00 - Bajnokok Ligája, Elődöntő, Második mérkőzés (Estadio Santiago Bernabéu) Madrid
FC Bayern történelem 2000 - 2001
A megváltás
Az új évszázad első évtizede sikereket hoz maga után. 6 nemzeti cím, s ebből 5 a német kupával együtt. A BL cím elhódítása drámai körülmények között. 2002-ben a Bayern RT-vé (Részvénytársaság) lett átalakítva. Eztán kezdődött az Allianz Aréna építése, s a Bayern Központ átépítése.
Az 1999-es drámai BL döntő elvesztése a MU ellen, mély nyomokat hagyott a játékosokban, de ebben a szezonban a csapat Oliver Kahnnal, Stefan Effenberggel, s Giovane Elberrel nagy terveket szőttek.
A BL csoportkörében, 2000 elején, a Bayern a "kedvenc ellenfelét" kapta, méghozzá a Real Madridot, s 8 nap alatt 8 gólt vágott a Bayern a királyiaknak. 4:2 a Bernabeu Stadionban, s 4:1 az Olimpia Stadionban.
Az elődöntőben összesorsolták a csapatokat ismét, de ekkor a Real bosszút tudott állni, ugyanis a madridiak otthon nyertek 2:0-ra, s Münchenben belefért nekik egy 2:1-es vereség is. Így ők jutottak a BL döntőjébe.
Azonban nem maradt cím nélkül a csapat ebben az évben sem. A bajnokság utolsó fordulójában ugyanis a Bayer Leverkusen a már kieső Unterhaching csapatától elszenvedett váratlan vereséggel, a Bayern az utolsó percekben megelőzte őket, s meglepetésre a Bayern lett a bajnok.
A Német kupában pedig a Bayern édes bosszút állt a Werder Bremen csapatán, az előző évben történő kupadöntő vereségért, s ebben az évben simán, 3:0-ra kiütötték a Weser partiakat. Így a klub története során harmadszor tudott duplázni.
Oliver Kahnt választották az év játékosának.
'Titán' Kahn
A 2000/01-es szezon valószínűleg minden Bayern szurkoló számára felejthetetlen marad.
Annak ellenére, hogy a Német kupa második fordulójában az FC Magdeburg csapata meg tudta állítani a bajor csapatot.
A bajnokságbn pedig a 34-ik forduló után ismét az első helyen állt. Ismét egy hajszálon múlt a bajnoki cím. Patrick Andersson az utolsó fordulóban a hosszabbításban lőtt góljával a Hamburg ellen hőssé vált a Bayern szurkolói, es vezéri kar szemében. Kuriózum volt, hogy mindeközben pont a második helyen végzett Schalke 04 meccsén már lefújták a meccset s abban a pillanatban még ők voltak bajnokok, s már el is kezdtek ünnepelni, s aztán jött Andersson.
Ezzel a motivációval utazott a Bayern a BL döntőjére Milánóba az FC Valencia ellen. Ennek kellett a revans évének lennie. A negyeddöntőben épp a ManU (0:1 ; 1:2) csapatát, majd az elődöntőben a Real Madrid (0:1 ; 1:2) csapatát ejtette ki.
A döntőben Oliver Kahn-t 'Titán'-ná avatták. 3 büntetőt is kivédett a tizenegyes párbajban. S 5:4-es arányban le tudta győzni a Valencia csapatát. 120 percnyi játék után az állás 1:1 volt.
A következő szezonban sem maradt a Bayern cím nélkül, annak ellenére, hogy a bajnokságban a Dortmund, és a Leverkusen után csak a harmadik helyet kaparintotta meg, míg kupában az elődöntő hosszabbításában 2:0-ás vereséget szenvedett a Schalke 04 csapatától.
Azonban 2001 novemberében a Világkupa döntőjében Samy Koffour góljával 1:0-ra legyőzte a Boca Juniors Buenos Aires csapatát, így 1976 után másodjára lett a Bayern világkupa győztes.
A BL-ben a negyeddöntőben a Real Madrid jelentette a végállomást.