Menü Bezárás

Következő mérkőzés

FC Bayern München
FC Bayern München
HOME
Arsenal
Arsenal

Gnabry betalált, de kikaptak a németek – Bayern játékosok válogatottakban

Gnabry góljával a félidőben még vezettek a németek, de végül 4-2-es vereséget szenvedtek a holland csapattól a 2020-as EB selejtező mérkőzésén.

„Igazán csalódottak vagyunk a vereség miatt. A második félidőben átengedtük nekik a terepet. Ilyen könnyű gólokat nem szabadna kapnunk,” – mondta a joggal frusztrált gólszerző a mérkőzés után. Gnabry mellett még három további Bayern játékos játszotta végig a mérkőzést – Neuer, Süle és Kimmich – Goretzka pedig kényszerűségből már korábban visszatért Münchenbe. A német válogatottnak most négy mérkőzés után kilenc pontja van, ami jelenleg a C csoport második helyéhez elegendő a 12 ponttal csoportelső Észak-Írország mögött. A németek azonban hétfőn megkezdhetik a felzárkózást, 20:45-kor csapnak össze az észak-írekkel.

Győzelem és vereség a G csoportban

A csapat egy másik tagjának sokkal kellemesebben alakult az estéje Salzburgban. David Alaba az osztrák válogatottal 6-0 arányban diadalmaskodott Litvánia felett. Alaba mind a 90 percet a pályán töltötte, támadó középpályás poszton nagy része volt a támadásokban, de gólt szerezni nem tudott.

A G csoport másik mérkőzésén a Lewandowskival felálló Lengyelország nagy meglepetésre 2-0-ra kikapott Szlovéniától. A Bayern sztárcsatárjának számos kapuralövése volt, de nem tudott betalálni. Ennek ellenére öt forduló után a lengyelek továbbra is 12 ponttal vezetik a csoportot, mögöttük 9 ponttal Ausztria áll. Hétfő este ez a két válogatott – így Lewandowski és Alaba – néz szembe egymással Varsóban.

Perisic is betalált

Ivan Perisic is feliratkozott a gólszerzők közé a 4-0-ás eredménnyel végződő Szlovákia – Horvátország mérkőzésen. A második félidő legelején, a 46. percben szerzett távoli góljával a Bayern új szerzeménye két gólosra növelte a VB ezüstérmes előnyét. Így Perisic és társai 9 ponttal állnak az E csoport első helyén, holtversenyben Magyarországgal.

Fordította: Regős András

Forrás: www.fcbayern.com

Ha tetszett a cikk oszd meg!

Ez is érdekelhet