Menü Bezárás

Következő mérkőzés

FC Bayern München
FC Bayern München
HOME
Borussia Dortmund
Borussia Dortmund

Sikeres revans, büntetőrúgások és még több – minden kupamérkőzés a Leverkusen ellen

Az FC Bayern ez idáig 6 mérkőzésen játszott a Bayer 04 Leverkusen  csapatával a Német Kupa sorozatban. Öt esetben a müncheniek ünnepelhették a győzelmet, a Werkself csak egyszer jutott tovább ellenünk a következő körbe. A mostani találkozó, a döntő pedig egy premier – előtte hasonló még nem volt. Erre hangolódásként gyűjtött össze az fcbayern.com egy áttekintést a korábbi játszmákról a rajnavidékiek ellen.

2018. április 17., elődöntő: Reklám a futballnak

A közelmúltbéli mérkőzésen az FC Bayern 6:2-es idegenbeli győzelemmel jutott a döntőbe.
„Ez egy reklám volt a német futballnak.“ – nyilatkozta akkor Thomas Müller, aki ezen a napon háromszor is a leverkuseniek kapujába talált, a kijelentésével pedig az edző, Jupp Heynckes is egyetértett: „Abszolút csúcsteljesítményt mutattunk egy jó ellenféllel szemben. Mi voltunk a domináns csapat, de mindig voltak olyan helyzetek, melyek során Sven Ulreich egy kapott góltól mentett meg minket.“
A gólözönt Robert Lewandowski nyitotta (3./9.), és Mülleren kívül (52./64./78.) a 60. Percben Thiago szerzett még találatot.

2015. április 8., negyeddöntő: amikor a büntetők döntöttek

Izgalmak az utolsó másodpercig! Ezt az edző, Pep Guardiola is így látta, aki a büntetőrúgásokra egy összecsukható széket kapott. Több, mint 120 percen át nem sikerült eldönteni a mérkőzést egyik csapatnak sem, így következhettek a tizenegyesek.
Mialatt az első leverkuseni lövést Manuel Neuer kivédte, a müncheniek mind az öt lehetőségüket belőtték.
Később a fő téma Guardiola széke volt, amelyet valójában a BayArena biztonsági szolgálatának szántak, azonban arra végül az FCB vezetőedzője ült le. Nagyon banális okokból: „Egyszerűen fáradt voltam, fájt a hátam.“

2009. március 4., negyeddöntő: az egyetlen vereség

A 2009-es év volt az utolsó, amikor a leverkuseniek a döntőbe jutottak – ehhez pedig a negyeddöntőben kellett legyőzniük az FC Bayernt.
Patrick Helmes 70. percben lőtt góljával 3:0-ra vezettek, ekkor már eldőltnek látszott a mérkőzés, ám a Bayern nem gondolt arra, hogy feladja: 4 percen belül két találatot is szereztek Lúcio és Miroslav Klose által, valamint hajtottak tovább az egyenlítésre, azonban Stefan Kießling 90. percben szerzett góljával eldőlt a 4:2-re végződő mérkőzés.

2003. március 5., elődöntő: Ballack és Élber, mint kulcsfigurák

Michael Ballack rögtön az FC Bayernnél töltött első szezonjában került szembe a kupasorozat elődöntőjében egykori csapatával.
Ballack szerződtetésekor Karl-Heinz Rummenigge úgy beszélt róla, mint a „világ leggólveszélyesebb középpályásáról“. Ő pedig ezen a napon élt is ezzel. Az akkor 26 éves játékos a 30. percben szerzett vezetést. A második félidőben volt lehetősége a Werkselfnek az egyenlítésre, ám jött Giovane Élber, az 57. percben Ballack, majd 1 perccel később Willy Sagnol asszisztjával talált a leverkuseniek kapujába – kialakítva a 3:1-es végeredményt.

1997. december 17, negyeddöntő: Sikeres revans

Néhány héttel ezelőtt a mérkőzés előtt az FC Bayern a bajnokságban szenvedett el 2:4-es vereséget a Leverkusentől. Ezen a találkozón a szezon végén kupagyőztessé lett bajor csapat egy teljesen más arcát mutatta, a kezdéstől folyamatosan gólszerzési lehetőségeket alakítva ki, melynek röviddel az első félidő vége előtt meglett az eredménye, Christian Nerlinger találatával. A második félidőben az Olimpia Stadion téli hidegében is számos lehetősége volt a Bayernnek, de csak nem akart összejönni az újabb gól. Mialatt a vendégek nyomást próbáltak gyakorolni rájuk, Lothar Matthäus egy jól irányított passzal gurította Elber elé a labdát, aki góljával el is döntötte a mérkőzést.

1985. március 26., negyeddöntő: Wohlfarth, a mérkőzés nagy győztese

1985 márciusában került sor az első egymás ellen játszott mérkőzésre a Kupában, a müncheniek címvédőként érkeztek a Leverkusen otthonába. Az FC Bayern nagy nyomással kezdte a játékot, és a 4. percben vezetést szerzett Roland Wohlfarth találatával, aki röviddel a félidő előtt még egy góllal hozzájárult az előny megszerzéséhez. A Leverkusen 53. percben lőtt gólja sem zavarta meg az FCB-t, a mérkőzés sorsát pedig Reinhold Mathy pecsételte meg (3:1).

Fordította: Tóth Renáta

Forrás: www.fcbayern.com

Ha tetszett a cikk oszd meg!

Ez is érdekelhet