A Bayern München együttese az utolsó találkozójára készül, az idei szokványosnak nem igazán nevezhető Bundesliga szezonban. Pénteken csapatunk vezetőedzője Hansi Flick megtartotta a már-már szokásosnak nevezhető online sajtótájékoztatóját, ahol több érdekes téma is előkerült.

 

 

A csapaton belüli hangulatról: Már 7-8 hónapja közösen dolgozunk a fiúkkal. Ez minden téren nagyon fontos. Köszönettel tartozom ezért nekik.

 

A 100 gólos álomhatár: Ezt még mindig meg tudjuk valósítani. Valamint ha a szezon második felét nézzük 17 találkozón maradtunk veretlenek, az is egy cél, hogy ezt tovább folytassuk. Csak a győzelem lebeg a szemünk előtt és az, hogy a tőlünk megszokott stílusban játszunk ezen a találkozó is.

 

Jürgen Klopp: Természetesen ismerjük egymást, ezért az egy normális dolog, hogy gratuláltam neki. Egészen lenyűgöző az, ahogyan sikerült mobilizálnia a csapatot és a szurkolókat. Ezért is nagyon szomorú az, hogy jelen helyzetben nem tudnak a rajongókkal együtt ünnepelni. De ennek ellenére, nagyon boldogok vagyunk, hogy sikerült megnyerniük a bajnoki címet.

 

Arra a kérdésre, hogy Klopp a világ legjobb edzői közé tartozik: Ez nem is kérdés. Már amit anno a Dormundnál csinált, az is valami egészen elképesztő volt.

 

Thiagoról: Semmi sem változott. Továbbra is szinte minden nap kapcsolatban állunk egymással.

 

A bajnoki elsőségről: Egyszerűen csak boldog vagyok azért, amilyen szezont sikerült produkálnunk. Már nagyon várom, hogy a Salátástálat a kezemben tarthassam, kicsit olyan lesz mint amikor a vb trófeát fogtam. Szeretnénk méltó módon búcsúztatni ezt a szezont és picit már előre is tekintünk a következő idényre. A bajnoki cím csak egy volt az idei céljaink közül.

 

Odriozola: Sohasem csalódtam benne. Ő egy igazi profi játékos akire mindig lehet számítani, holnap játszani fog.

 

A pályafutása: Ez a 2014 óta tartó hosszú utamnak egy szép megkoronázása. De nem lehet összehasonlítani a két sikert. Ez most természetesen valami egészen különleges érzés, hiszen ahhoz, hogy bajnok legyen valaki folyamatosan kiemelkedő teljesítményt kell nyújtania. Örülök, hogy jól működnek azok a dolgok amiket elterveztem.

 

A kupadöntőt követő szünetről: Nem fogunk leállni. Már az Union elleni meccset követően elkezdtük az internetes edzéseket, pluszban. Ez is egy fontos része annak, hogy a következő időszakban sikeresek legyünk. A döntőt követően a csapat megérdemel egy kis pihenőt, ez 12 napig fog tartani. Aztán pedig lesz három hetünk arra, hogy megfelelően felkészüljünk a Bajnokok Ligája küzdelmeire.

 

Az átigazolásokról: Nem kell aggódni hogy nagyon más lesz minden. Nyilvánvaló, hogy a megfelelő időpontban majd tájékoztatunk mindenkit a terveinket illetően. Ez nálunk egy luxus probléma, hiszen míg nekünk ez a legnagyobb problémánk, hogy lesz-e új igazolás vagy nem, más klubok az életben maradásukért küzdenek. Mindig nyitva tartjuk a szemünket. Ha az átigazolási díjakat illetően most egy lépést hátrább lépünk, úgy gondolom az csak jót tesz az egész labdarúgásnak.

 

Thiago visszatérése:  A terv az, hogy a kupadöntőre már vissza fog térni. Jól halad a felépülése. Süle és Coco majd csak a szünet után térhet vissza. Philippe viszont már a Wolfsburg elleni meccsen is ott lesz a keretben.

 

Hakimi átigazolása: Most Dortmundban játszik, de a Real Madrid játékosa. Egyenlőre nem gondolok rá, mint lehetséges érkezőre. Hasan és köztem nagyon jó a kapcsolat, minden meg fogunk tenni azért, hogy a következő szezonban is ütőképes csapatunk legyen.

 

Boateng és Martienz: Jerome minden meccsen megmutatja azt, hogy milyen kvalitásokkal is rendelkezik. David-del hátul elképesztő párost alkotnak. Elképesztő fejlődést produkálnak a szezon során. Javi-ban is mindig bízhat az ember. Amikor fitt és egészséges, akkor minden helyzetben számolni kell vele. Nem szabad őt sem leírni.

 

 

Fordította: Burai Patrik

Forrás: www.spox.com