Menü Bezárás

Következő mérkőzés

FC Bayern München
FC Bayern München
HOME
Borussia Dortmund
Borussia Dortmund

Ribéry: Soha nem felejtem el

A Bayern München szombat este 3-0-ás győzelmet aratott az RB Leipzig csapata felett a Német Kupa döntőjében Berlinben, ezzel megnyerve a második trófeájukat az idei szezonban. „Múlthéten bajnokok, ma kupagyőztesek: nem is alakulhatott volna jobban” – összegezte az eseményeket a Bayern elnöke, Karl-Heinz Rummenigge a mérkőzés után. „Saját magunkat jutalmaztuk meg a befektetett munkáért” – értékelt Niko Kovac a hármas sípszót követően. Thomas Müller pedig a trófea elnyerésének jelentőségét hangsúlyozta: „Ha még én sem tudok most viccelődni, elképzelhetik milyen fontos volt számomra ez a győzelem.”

Nyilatkozatok a mérkőzés után:

Karl-Heinz Rummenigge: Múlt héten bajnokok, most kupagyőztesek: nem is alakulhatott volna jobban. A csapat ma remek munkát végzett. Világklasszis gólokat szereztünk, hátul pedig ott volt Manuel Neuer, aki ma ismét megmutatta, hogy megérdemelten áll a nemzeti válogatott kapujában is. Ennél nem lehet jobban játszani.

Niko Kovac: A Lipcse kemény ellenfél volt, ahogy azt vártuk. Az idény második felében remek formában voltak, ez látszott az első 30 percben is. Ezután kicsit tudtunk enyhíteni a nyomáson, Manu két hatalmas védésének köszönhetően nem kerültünk hátrányba. De mindent egybevetve megérdemelt volt a győzelem. Nagy ünneplés lesz ma a Bayernnél. Saját magunkat jutalmaztuk meg a befektetett munkáért.

Manuel Neuer: A leglényegesebb dolog ma, hogy nyertünk. A Lipcse az egész szezonban nagyszerűen védekezett. Robert [Lewandowski] viszont ennek ellenére megállta a helyét, megdolgozott érte, hogy a meccs embere lett. Számomra, mindannyiunk számára sokat jelent, hogy duplával zártuk a szezont.

Thomas Müller: Ma mindent beleadtunk! Gratulálok a srácoknak. Ez nem csak egy átlagos győzelem volt, tele volt érzelmekkel! Nyertünk már egy pár trófeát, de ez más volt, nem csak a három nagyszerű játékos miatt, akik távoznak tőlünk, hanem az idény nehéz időszakai miatt is. Nem semmi teljesítmény így visszajönni, hatalmas akaraterő szükséges hozzá! Ha még én sem tudok most viccelődni, elképzelhetik milyen fontos volt számomra ez a győzelem.

Robert Lewandowski: Egy célunk volt ma, a kupagyőzelem. Nagyon, nagyon elégedett vagyok azzal ahogy játszottunk, és fölényes győzelmet arattunk. A Lipcse első félidei két nagy lehetőségétől eltekintve végig a kezünkben volt az irányítás, a második félidei gólok ezt alá is támasztják. Természetesen ez a trófea egyben búcsúajándék is Francknek, Arjennek és Rafinhának. Végül egy nagyon sikeres idényt zártunk.

Franck Ribéry: Az ellenfél nagyon jó volt, a Lipcse remek futballt játszik. De mi nagyszerű munkát végeztünk ma. Az ilyen döntők hangulata mindig különleges. Egy életen át emlékezni fogok arra, amit együtt elértünk, soha nem felejtem el. Nagyszerű 12 év volt.

Oliver Mintzlaff (a Lipcse vezérigazgatója): Hatalmas a csalódottság, nyilván, aki idáig eljut, nyerni akar. Jól kezdtünk, az első 30 percben megszerezhettük volna a vezetést. Az első gól kissé szerencsétlen volt, ezt követően bizonytalanok voltunk és nem használtuk ki a lehetőségeinket. Ebből adódóan megérdemelt a vereség.

Gulácsi Péter (a Lipcse kapusa): 30 percen keresztül jól játszottunk, meg kellett volna szereznünk a vezetést, de nem használtuk ki a helyzeteket. Utána egyre nehezebb helyzetbe kerültünk. A Bayern jól használta ki a területeket, számos helyzetet alakítottak ki. Megérdemelten nyertek.

Fordította: Regős András

Forrás: www.fcbayern.com

Ha tetszett a cikk oszd meg!

Ez is érdekelhet